2.nap Koltó - Nagybánya - Máramarossziget
Ma reggel a koltói Teleky-kastélyban kezdtünk. A kastély híres vendégei között volt: Liszt Ferenc, Jókai Mór, Bem József. Petőfi, aki gróf Teleky Sándor barátja volt, itt töltötte mézesheteit feleségével, Szendrei Júliával. A Petőfi-emlékszoba és a kiállítás a hozzájuk fűződő emlékeket tartalmazza: kéziratokat, ruhákat, leveleket, hímző asztalt, egyéb érdekes tárgyakat.
A kastélykertben áll kettejük híres szobra, ahol csoportképet is készítettünk.
A Gutin-hágó gyönyörű színes őszi erdői mellett kapaszkodott fel buszunk Máramarosszigetre. Magyarázatot hallottunk a koronavárosok történetéről, a bányászat, a só kitermelés és szállítás jelentőségéről. A máramarosi Skanzenben megelevenedett előttünk a falusi élet értékes néprajzi emlékeivel. Vályogfalu, paticskerítéses és boronaházakat nézegettünk, amelyeket a környékről mentettek ide, a házak között kúpos szénaboglyákat és a Skanzen dombján egy gyönyörű fatemplomot. A parasztházak belsejébe is be lehetett nézni, ahol érdekes régi tárgyakat láttunk. Estére a kolozsvári kollégiumba értünk, második szálláshelyünkre.
Képgaléria