6. nap
6. nap Kolozsvár – Magyarvista - Körösfő
Részletek a 7.a, 7.b, 7.m tanulóinak projektnaplóiból
Reggeli után Kolozsvárra indultunk. Nagyon vártam, hogy ideérjünk, mert tudtam, hogy híres helyszíne magyar történelmünknek és itt áll Mátyás király szülőháza is, azt nagyon szerettem volna látni. Megnéztük a Bethlen bástyát, a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szt.György szobrát, az egyetemet. A főtéren pedig a gótikus Szent Mihály székesegyházat, ami óriási volt és nagyon szép. Itt iktatták be Erdély fejedelmeit is.
A Fadrusz János alkotta Mátyás-szobor ma is uralja Kolozsvár főterét, és a magyar többségét elveszített város mára már egyik legfőbb jelképévé vált. A középpontban Mátyás király lovasszobra áll, mellette pedig négy vezére, a híres „fekete sereg” hadvezérei: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthori István és Szapolyai István. Koszorúztunk, szalagoztunk.
Délután Magyarvistára utaztunk, ott megtekintettük a különleges, ezeréves Árpád-kori műemléktemplomot, ahol ismét csodaszép festett fakazettákat és varrottasokat láttunk. Majd Kőrösfőn megemlékeztünk Vasvári Pálról is, a márciusi ifjak vezetőjéről, aki a környéken harcolt a szabadságharcban. A tiszteletére állított kopjafánál koszorúztunk.
Este újra Kalotaszentkirályon tértünk nyugovóra, előtte kézimunkákat, szép ajándéktárgyakat, finom házilekvárokat is vásárolhattunk. Ismét nagyon jólesett a vendéglátók kedvessége.
Képgaléria