Erasmus+ (2017.)
A program elnevezése: Erasmus+ program
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
Erasmus +KA1 köznevelési mobilitási pályázat
A pedagógusok által benyújtott pályázat értékelését 2017. május 12-én kaptuk meg. – „Örömmel értesítjük, hogy a Tempus Közalapítvány kuratóriuma a felkért független szakértők szakmai értékelése alapján intézményük „Nyelvi és módszertani megújulás” című pályázatát támogatta.
A pályázat a tartalmi értékelés során 89 pontot kapott, mely az alábbi részpontszámokból tevődik össze:
- relevancia: 25 pont
- minőség: 37 pont
- hatás: 27 pont
Összegzés:
„A projekt megvalósítása hozzájárulhat az intézményben folyó munka általános fejlesztéséhez. A projektterv illeszkedik az európai prioritásokhoz, azaz megvalósulhat a gyerekek és pedagógusok készségfejlesztése, az esélyteremtés és az innováció, melynek révén tovább erősödhet a fiatal intézmény kreatív, céltudatos szakmai műhely jellege. Néhány tervezett tevékenység esetében a megfelelő alátámasztottság hiányzik. A tevékenységekhez javasolt indikátorokat rendelni, amelyeket a projekt során, valamint annak befejeztével célszerű mérni, így alátámasztható a projekt hatásossága. A megszerzett tapasztalatok az intézményen belül és kívül is érdeklődésre tarthatnak számot, így a pályázó intézmény speciális jellegéből, célkitűzéseiből és attitűdjéből adódóan (multikulturalitás, elkötelezettség, nyitottság) példa lehet más intézmények számára is.”
Nyertes pályázatukhoz gratulálunk, a projekt megvalósításához sok sikert kívánunk!"
Iskolánkból 14 (törzsiskola) és 7 (tagiskola) pedagógus vesz részt.
Fájlok
Ágoston Melinda.pdf (143 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Benséné Villányi Gabriella beszámoló Erasmus+.pdf (181 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Csányi Judit Beszámoló angliai utazásról (2).pdf (648 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Dékányné Jáky Judit ERASMUS+ program Dublinban végleges (3)pdf..pdf (660 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Dobos Éva beszámoló a pályázathoz (2).pdf (184 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Haas_Katalin_Szabadszavas_beszámoló pdf..pdf (308 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Havasné Bekő Andrea szabadszavas beszámoló.pdf (319 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Janek Krisztina - Oxford disszemináció.pdf (189 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Juhász Irén beszámoló Oxfordból.pdf (706 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Konyári Brighton szabadszavas beszámoló(2).pdf (436 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
László Kinga - Cantebury szabad szavas beszámoló (1).pdf (190 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Lenkeiné Godó Katalin - szabadszavas beszámoló Máltáról a sulimnak (2).pdf (123 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Lipuszné Fekete Edit beszámoló Oxford.pdf (129 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Meizer Tímea- Erasmus+ szabadszavas.pdf (126 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Molnárné Belkó Edit Canterbury Memories (2).pdf (1020 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Osvald Andrea_Erasmus_beszámoló_180128.pdf (425 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Réger Cecília Scarborough forever disszemináció4 (2).pdf (188 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Schöffer - Tökölyi Mónika Egyéni beszámoló.pdf (145 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Sipos Kovács Mariann Beszámoló az Erasmus 2017..pdf (124 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Spisák Katalin egyéni beszámoló a pályázathoz.pdf (183 KB) Letöltés • Megnyitás |
|
Szabó Emese beszámoló Erasmus+.pdf (335 KB) Letöltés • Megnyitás |
Képgaléria