Születésnap

Kiállítás megnyitó – november 21.

Szeretettel köszöntök minden résztvevőt, aki velünk ünnepli iskolánk 60. születésnapját. Külön köszöntöm az alkotókat, akik csodaszép munkájukkal ajándékozták meg iskolánkat e jeles alkalmából. A kis művészek a 2.a, 3.a. 3.b, 4.a és a 4.b osztály tanulói.

Egy időutazásra hívlak benneteket egy történeten keresztül.

Hallgassátok szeretettel!

Julcsi és Peti 1964-ben lettek hat évesek. Szeptember elsején megkezdték hát általános iskolai tanulmányaikat a főváros újonnan alapított, angyalföldi iskolájában, az akkor még Visegrád Utcai Általános Iskolában. Meleg volt a kora ősz, de Julcsi és Peti is sietve ment haza az órák után. Nagy dolog történt akkoriban, a Magyar Televízió sugározni kezdte egyik első sorozatát, A Tenkes kapitányát. Tévéjük a házban csak Julcsiéknak volt, ezért még a friss festék illatú iskola udvarán, a nagyszünetben, néhányan megbeszélték, hogy Julcsiéknál találkoznak, és nézik a várva-várt sorozat első epizódját. Julcsi időben bekapcsolta a természetesen fekete-fehér tévékészüléket: bizony néha hosszú percek is kellettek ahhoz, hogy a tévéadás megjelenjen a képernyőn. Rendezgette a székeket, s közben tudta, hogy Peti fog leghamarabb megérkezni. A gondosan behűtött Bambi üdítő gyöngyöző üvegét a csipketerítővel borított dohányzóasztal közepére tette, majd bevitte a poharakat is. A konyhából visszajövet örömmel vette észre, hogy a készülék katódcsöve felizzott, s már hallani lehetett az éppen aktuális adást. A képre még néhány percet várni kellett. Bár csak első osztályos volt, büszke kisiskolás, de igazán érdeklődött a világ dolgai iránt. Egyik kedvence, a Ki miben tudós? című műsor ment éppen! Abban felsős diákok kémiából mérték össze tudásukat. Julcsi nem vette észre, hogy a háta mögött már ott állt Peti. A gangos házban nap közben természetesen minden ajtó nyitva volt. Így kicsit meglepődött, amikor a fiú megszólalt mögötte:

– Te Julcsi, én ebben a műsorban egyszer szerepelni fogok, hidd el. Még nem tudom, hogy milyen tantárggyal, de képviselni fogom a sulit!

Julcsi mosolygott kicsit, s csak annyit mondott: úgy legyen, büszke lennék rád! Lassan szállingózott a többi gyerek. Ekkor hirtelen megszakadt az adás, egy bemondó jelent meg a képernyőn és a következőket mondta:

– Kedves diákok! Adásunkat most megszakítjuk. Nem más, mint iskolátok későbbi névadója, Hunyadi Mátyás, Mátyás király kíván szólni hozzátok. Tudjátok, csodák pedig vannak!

Ekkor megjelent a háttérben az igazságosként ismert Mátyás, természetesen lovon. Leszállt lováról, a kamerához közelített, megigazította a mikrofont, majd így szólt:

– Sziasztok diákok! Büszke vagyok rá, hogy iskolátok az én nevemet fogja felvenni! Erről még nem is tudtok! Talán volt értelme a könyvgyűjteményemnek, a Corvináknak és a magyar kultúra gyarapításának. Most, hogy megkezdtétek az iskola falai között az első tanévet, üzenetet hozok nektek, üzenetet a jövőből, 2024-ből. Látom hitetlenkedtek, de higgyétek el, hogy az akkori diákok méltó módon fogják megünnepelni iskolátok 60. születésnapját! Egy-egy születésnap megünneplésével azt is kifejezhetjük, hogy örülünk az életünknek. Ünnepelni pedig nem lehet egyedül, csak társaságban. Mi is ünnepelni gyűltünk össze – üzenik nektek az akkori diákok, és ünnepelni csak együtt lehet! Köszönik nektek, az elsőknek az elmúlt hatvan évet, és előre is sok boldogságot kívánnak. Szeretnétek-e ti is üzenetet küldeni diáktársaitoknak a jövőbe?

Amennyire hihetetlen volt a helyzet, olyannyira egyszerre kiáltottak fel a gyerekek, hogy igen, Mátyás, vidd el 2024-be az üzenetünket!

– Azt kívánjuk a hunyadis diákoknak és tanáraiknak, hogy legyenek a következő éveitek, évtizedeitek tele kalandokkal, sikerekkel, boldog pillanatokkal. Legyenek szép emlékeitek az iskoláról! Tanuljatok benne örömmel, alkossatok ott kedvetekre! Ünnepeljétek kiállítással a suli születésnapját!

– Rendben, mondta Mátyás – átadom az üzenetet. Ne feledjétek, rám mindig számíthattok. Rám mindig számíthat az iskola minden diákja, tanára, oktatója. Mert én vagyok Mátyás király, az igazságos!

A gyerekek ezután csendben ültek, meredten nézték az immár üres képernyőt. Ez a valóság volt vagy fantázia? Nem tudták, csak annyit éreztek mélyen belül, hogy a hatvan évvel későbbi ünneplő diákok ugyanúgy az iskolatársaik, mint az éppen akkor mellettük ülők.

2024 szeptemberének elsején Julcsi és Peti már unokájukat kísérték a Hunyadiba. Megálltak egy pillanatra a sarkon, egymásra néztek hárman, s egy pillanatra tényleg úgy tűnt, hogy három diák igyekszik az iskola felé. A kis Karcsi minden félelme elmúlt, mert tudta, hogy nincs egyedül...

Kívánom, hogy még sok-sok éven át támaszkodhassunk egymásra, segíthessünk egymásnak, éljünk meg közösen még annyi, vagy több sikert, amit ez alatt a 60 év alatt megéltek elődeink és megélünk mi, mind a mai napig. Váljanak valóra álmaink!

Zene: Koncz Zsuzsa: 1964 című száma

https://www.youtube.com/watch?v=GjzotSqA2o4