Halamay Júlia teremavatás

Halamay Júlia: Földi angyalok vagy angyalföldiek?

Ötvenkét tanév Angyalföldön: 1948-2000-ig. Ebből az utolsó harmincnégy évet a „Karikásban” dolgoztam végig.

Pedagógus, énektanári munkám során számtalan jeles pillanatot éltem át. Újra, és újra felmerülnek arcok, történetek a letűnt idő homályából. Drága arcok, amelyek értelmet, célt adtak életemnek.

Angyalföldi gyerekek! Kettős arcotokon sokszor eltöprengtem. „Földi angyalok- vagy angyalföldiek?” Gondolkodtam gyakran felőletek.

Ahogy a fény mellet  ott az árnyék, a jó mellett a rossz- mindnyájunk életében-ugyanúgy csirájában bennetek is élt e kettősség.

Ahogy a mesében, nekem is egyik szemem sir, a másik nevet, amikor reátok     gondolok elmúlhatatlan szeretettel.

Negyven éves iskolánk életéből szeretnék felidézni egy történetet a hetvenes évekből.

Egyik legrebellisebb nyolcadik osztályunk nőtt fel a zenei tagozaton. A kamaszkor ellentmondásai náluk különösen élesen mutatkoztak meg.

Muzikális, értelmes gyerekek voltak valamennyien. Mégis állandóan lázadtak, morogtak, acsarogtak valamiért. Semmi sem tetszett, semmi se volt jó nekik.

A Bartók műveltségi versenyre kellett felkészítenem őket.

- Talán most a külön foglalkozásokon közelebb kerülök hozzájuk! - reméltem. Tévedtem. A versenyt megnyerték kerületi szinten, de nehezen nevelhetőségük titkáét nem sikerült megfejtenem.

Elballagtak.

Eltelt a nyár.

Ismét évet nyitunk. Sorakoztatom a karénekeseket az udvaron. Egyszer csak  megjelenik az elballagott nyolcadik osztály legnagyobb hangú leányzója, Mariann.

Tekintetében nyoma sincs lázadásnak. Hangja sohasem hallott lágysággal szólal meg.

- Beállhatok a kórusba énekelni?

Nem akarok hinni a fülemnek, de nem mutatok meglepetést. Ünneplőben volt ő is, mint a többiek.

- Természetesen - biztatom.- Állj a szólamodba!

Beállt az utolsó sor közepére. Ott énekelt olyan ragyogó arccal és szemmel, amilyennek csak alsó tagozatos korában láttam.

Néhány hét múlva levelet hagyott a portán. Értesített, hogy  régi osztályából összetoborzott egy kamarakórust. Kérik, vezessem őket.

Nem akartam kötélnek állni sok elfoglaltságom  és a velük kapcsolatos kedvezőtlen emlékek miatt. De végül is kötélnek álltam.

Körülbelül fél évig tartottak dalos összejöveteleink. Baráti hangulatban  énekelgettünk hetenként  egyszer az iskolában. Elővettük a régi kórusműveket. Újakat is tanultunk.

Magnószalagon őrzőm ma is éneküket.

Azóta már dolgoznak. Többen férjhez mentek. Mariann óvónő lett. Dalolhat és daloltathat kedvére.