Erdély - jutalomtábor

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
/Tamási Áron/

S valóban, mind a 43 hunyadis így érezte magát, amikor 11 napig Erdélyben voltunk.
Szálláshelyünk egy híres üdülőfaluban volt, Szovátán, a Teleki-kertben. Természetesen a heliotermikus jelenséget kipróbáluk már az első nap, elmentünk fürödni a Mogyorósi-tóba, s pár nap múlva a Medve-tóban is megmártóztunk. Nagy feltűnést keltettünk, amikor a Piroska-tó partján neki keztünk festeni. Lábunk a tó vizében, mi meg festegettük a tájat, a tó tükröződését, a körülötte lévő só kibukkanását.
A kint töltött napok alatt többször mentünk egész napos buszos kirándulásra. Valamennyiünk számára nagy élmény volt, amikor a Kárpátok fenyőrengetegében a szerpentines autóúton feljutottunk Bucsin-tetőre, s onnan tovább a Békás-szoroshoz, majd a Gyilkos-tóhoz. Ahogy emelkedett felfelé az út, a szemben levő hegycsúcs egyre jobban pipált. A Békás-szorosba leereszkedve gyalogosan mentünk végig egy szakaszon, borzongató érzés volt a hatalmas sziklák között lépkedni. Állandóan felfelé nézegettünk vagy a fényképezőgép kis ablakán kukucskáltunk, vajon hogy lehetne ezt megörökíteni. A Gyilkos-tóból kiálló fenyőcsonkok is eddíg hihetetlennek tűnetek, de most ezt a valóságban láthattuk.
Egy másik alkalommal Kibédre, Marosvásárhelyre és Bözödújfaluba mentünk. Mindegyik településnek más-más az érdekessége. Kibéden egy működő posztóüzemben jártunk. Marosvásárhelyen a híres Teleki Könyvtárban ámuldoztunk a könyvritkaságok között és pillantottunk be Bolyai Farkas és fia, Bolyai János emlékszobájába. A Kultúrpalota legszebb és legkölönlegesebb részébe, a Tükörterembe is ellátogattunk. A 12 festett üvegablak székely népballadákból vett jeleneteket ábrázol. A tragikus sorsú Bözödújfaluban is jártunk. A falu legnagyobb részét vízzel árasztották el, az épületek kísértetvárosként állnak a tó mélyén, csak néhány gyümölcsfa és a templomtorony látszik a vízből.
Egy másik nagy kiránulásunkon, Parajdon a sóbányába ereszkedtunk le. Ott a sófalak között futkároztunk, tollaslabdáztunk, ping-pongoztunk. A napfényre kijutva ismét buszra szálltunk és Korond sok szép kosara, cserepe, vásározói között őgyelegtünk. A nap hátralévő részében Tamási Áron sírját, szülőházát kerestük meg Farkaslakán, majd Orbán Balázs sírjához mentünk fel 14 gyönyörű szép faragott székelykapun át.
Utolsó nap előtt még egy rövid buszos utunk volt. Áfonyafesztivált hírdettek a szomszéd faluban, Vármezőn. Sajnos mi csak a végére értünk oda. Szerencsére még így is jutott néhány szem frissen szedett áfonya, sőt még ettünk áfonyalekváros palacsintát is. Szovátán egy rendhagyó, az idén először rendezett ünnepségen vettünk részt. A 15. huszár lovasezred zászlóavató ünnepsége volt. Itt mindannyian úgy éreztük magunkat, ahogy Tamási Áron írta, "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
A sok utazás közben azért akadt időnk pihenésre, focizásra, rövid gyalogsétára. Ettünk frissen sütött kürtős kalácsot, hoztunk haza parajdi sókristályt. Mindenki kapott egy pici korondi korsót. Vetélkedtünk, jókat nevettünk, néhányszor lázat mértünk a betegeknél. Éjszkánként nem mindíg aludtunk, inkább kártyáztunk, beszélgettünk vagy cipőket akasztottunk a faágakra. Tizenegy nap után kicsit fáradtan, de tele élményekkel érkeztünk meg.

Ercsényi Judit
Tanár