45 éves az iskolánk

45 éves az iskolánk

"Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
Az úton, majd gondolj reám,
Ez a föld a tied, ha elmész, visszavár." (Demjén Ferenc: Kell még egy szó)

Október 9-én nagy sürgés-forgás volt a Hunyadi Mátyás Általános Iskola első emeleti folyosóján és a tanári szobában. Vendégek fogadására készültünk. A 45 év során itt tanított tanárokat hívtuk meg egy kis beszélgetésre, visszaemlékezésre. Közel negyven vendég érkezett, akiket hunyadis diákok fogadtak 1-1 szál Hunyadi-rózsaszállal.
Miközben a folyosó-galérián nézegették a régi fényképeket, álmélkodtak, rácsodálkoztak egy-egy fotóra. Örömmel találkoztak újra egymással. Szomorúan gondoltak azokra a kollegákra, akik már nincsenek köztük.
A legrégebbi kép, az 1964/65. tanév első osztályosainak fotói. Négy évvel ezelőtt egy volt tanítványtól megkaptuk azt az újságkivágatot, ahol a tanévnyitóról ad hírt a napilap. 1964. szeptember 1-jén 32 tanár és 500 tanuló vette birtokba az akkor modernek számító lakótelepi iskolát.
Az eltelt 45 év alatt sok különlegesség történt az iskola falain belül, sőt az épületen kívül is, ami diákjainkkal kapcsolatosak. A képeken látni, hogy milyen kicsik voltak még az iskolát körülvevő fák, nem volt még átjáró a két épület között, a kis épület piros volt, majd fehérre festették. Úttörőavatás volt az udvaron, különböző hangversenyen szerepeltek kórusaink, tanáraink sok szép emlékezetes kiránduláson vettek részt. A Karikásban is kötelező volt az iskolaköpeny viselete, megnyitotta kapuját a művészeti tagozat, tábort szerveztünk külföldön és idehaza.
Egy iskola életében ritka, hogy vannak olyan kollegák, akik a kezdetektől ill. több évtizede itt tanítanak, itt dolgoznak. Sőt van aki diákként is idejárt.
A kellemes hangulatú beszélgetés során Orbán Tibor igazgató úr, aki 28 évig vezette az iskola életét, volt kollegák, igazgatóhelyettesek meséltek néhány érdekes, nevezetes eseményről. Nagy öröm volt a kivetített fekete-fehér képek láttán, amikor a volt kollegák nevét sorolták fel, amikor azon nevettek, mi is történt azon a nevezetes ünnepélyen.

Büszkék vagyunk híres és nem híres, de tisztességben, becsületben élő volt tanítványainkra, a volt kariskás/hunyadis diákra. A falak őrzik a nevetésüket, a naplók a jegyeiket, szorgalmukat, tehetségüket, a pincében őrzött padok alkotói szándékaikat és most a folyosón a kitett fényképek, színesek és fekete-fehérek, emlékeznek a régmúltra.
Akik 1964-ben első osztályosként vagy nyolcadikosként léptek be az akkor még Visegrádi utca 147. Általános Iskolába, ma már nagypapa, nagymama korúak. Életük delén már túl vannak, reméljük iskolánk még nem. A 45. évforduló rövid megállásra késztet bennünket, visszatekintés és gondolkodás a jövőn. Az eltelt 45 év egy tartalmas munkát felölelő időszak, amelyben mindig jó lehetett/lehet tanárnak-diáknak lenni.